A vívással való történetem 1980-ban kezdődött, amikor először kapcsolódtam ehhez a nemes és tradicionális sporthoz, ami annyi sikert hozott hazánknak. 
Közel másfél évtizeden keresztül vívtam, s ahogy társaim, én is végigjártam a fejlődés lépcsőfokait. Először játékos formában ismerkedtem a sporttal, majd edzések, edzőtáborok, végül hazai és nemzetközi versenyek kísérték sportolói pályámat.   
Ez idő alatt barátokra leltem társaimban és támogatókra edzőimben. A sikerek is megérkeztek, a társaság és a csapat egysége, na és a kemény munka meghozta a gyümölcsét.
Idővel a csapattartársak, az edzők a tágabb családom része lett, s személyes kapcsolatom velük még azt követően is megmaradt, amikor életem más utakra vezetett. Nem volt nehéz ilyen előzmények után az első hívó szóra visszatérni, amikor arra kértek fel, hogy legyek része a zalaegerszegi kerekesszékes vívás megalapításának, azóta képesítéssel bíró edzőként segítem a kerekes és ép vívók táborát. Nem nézek más szemmel a vívásra, de más célok motiválnak. Kihívás, hogy a félénk, vagy éppen erősen öntudatos gyerekek, fiatalok megérezzék a vívás szépségét, megtapasztalják mozgáskultúrájuk fejlődését, koncentrációs képességük rejtett tartalékait, higgyenek a tisztelet és alázat fontosságában, megéljék a biztonságot és segítőkészséget, megtapasztalják a hovatartozás örömét, a társak nyújtotta baráti élményeket, na és legyen részük a siker édes ízében. Amikor a ránk bízott vívópalánta mind fizikai, mind szellemi, mind értékrendbeli változása kézzel fogható, mentális kiegyensúlyozottsága megnyugtató, mosolya belülről érkezik, akkor meg van a válasz, miért is vagyok még mindig a vívás közelében.